Kategóriák

Népszerű eladások

Svéd csukák, Liska Kayak Open

Svéd csukák, Liska Kayak Open

2017. szeptember 19. Kedd. Két kajak a tetőn, a kombi autó hátsó ülései lehajtva, és az extra csomagtér úgy megpakolva, hogy gyakorlatilag alig látok ki rajta. Ádám már tegnap este megérkezett hozzám, hogy ma időben tudjunk indulni. Nem a Rostockból éjjel 11-kor induló kompunk miatt keltünk hajnalban, hanem mert egy kis kitérőt is beterveztünk Nürnbergbe a Paddle Expo-ra. Úgy 3 órát tudtunk nézelődni, aztán indulnunk kellett, mivel a komp indulása előtt egy órával be kellett csekkolnunk, így legkésőbb este 10-re Rostockba kellett érnünk. Az én balatoni komphoz szokott szememnek gigantikus méreteket öltő hajó állt be a rámpa elé. Autók, kamionok, vonatok töltötték meg a komp gyomrát 3 emelet magasan. A felső szinteken voltak a kabinok. Egyet mi is foglaltunk magunknak, így volt lehetőségünk aludni pár órát, mielőtt reggel fél hét magasságában kikötöttünk Trelleborgban, Svédországban. Innen még úgy 250km autózás választott el minket a Liska Kayak Open helyszínétől.  A Svéd autópályán 110km/h sebességgel lehet közlekedni, a városokban rengeteg a traffipax, így délelőtt 10 órára értünk a kempingbe, mely közvetlen a vízparton található. Délben készen volt a táborhelyünk, állt a sátor, a kajakok felszerelve várták az indulást.

 

Ronneby Havscamping

 

A kemping kiválóan felszerelt, a sátorozáson kívül kényelmes, modern faházak is rendelkezésre állnak. Bővebb információ a kempingről itt: http://www.ronnebyhavscamping.se/

 

Indulás előtt ettünk pár falatot, aztán irány a víz! Ha már a víznél tartunk. Az Archipelago egy viszonylag sekély vízű, szigetekkel sűrűn tagolt partvonal, mely közkedvelt területe a csukáknak. Mivel a szigetek között megmarad az édesvíz is, így egy klasszikus brakk, azaz félsós vízen horgásztunk. Az 1-2 méteres átlagmélységű mederben hihetetlen mennyiségű hínár volt, sokszor egész a víz felszínig ért, számos területen igencsak megnehezítve a horgászatot.

 

Svéd táj

 

A svéd csukák hozzá vannak szokva a nagyméretű táplálékhalhoz, így ezt a csaliválasztásnál is figyelembe kellett vennünk, legalábbis akkor, ha a versenybe is be akartunk szállni. Szombaton és vasárnap ugyanis versenynap lesz, a két napon a három legnagyobb csuka teljes testhosszban mérve adja a végeredményt. Az értékelhető csuka minimum mérete 65cm. Na ebből a 55-65cm közötti méretből rengeteg van, így szelektálni kellett a nagyobbakat. Alapvetően 15-21cm közötti gumikat preferáltam, de wobblerrel is sikerült fognom pár kisebbet.

 

A szerda délután a kemping környékét próbálgattuk. A kedvem hamar megjött, mivel nagyjából 10 perce voltam vízen, mikor elementális erővel durrantotta el egy gyönyörű csuka a 21 centis McRubbert. Keményen küzdött, de végülis a szákban landolt életem első svéd csukája. 

 

Az első svéd csukám

 

A kempingtől Északra haladva találtunk egy öblöt, körbe náddal, ideális csukatanya. Nem is kellett sogáig dobálni a következő halért.

 

65cm körüli egyencsuka

 

Ezekből a 60-65cm-es átlagcsukából kipiszkáltunk párat. A kristálytiszta vízben élmény volt látni, ahogyan a csuka követi a csalit, mjd ráveti magát. Mindezt állva végignézni, igazi adrenalinbomba.

 

Állópeca a CudaHD-ból

 

A Jackson CudaHD kajakja ideális választás volt a svédországi túrához. Kellően gyors kajak, így nagy távolságokat tudtunk bebarangolni, mindemellett stabil is, így állva is kényeklmesen tudtam dobálni belőle. A vízszinthez közel a hínármező felett vezetett gumira érkező csuka a bevágáskor látványos fröcsögéssel jelezte, hogy fotózkodna egyet. A Svéd táj varázslatos, ebből az öbölből egy nádnyiladékon keresztül egy másik öbölbe jutottunk. Gyakorlatilag bárhol lehetett csuka, itt is volt.

 

Az első nap összefoglalva képekben. Jól kezdődik, remélem a folytatás is hasonló lesz!

 

egyveleg

 

Elégedetten fejeztük be az első napi pecát. Mikor kiértünk, már több résztvevő is a kempingbe ért, így az este beszélgetéssel, élménybeszámolóval, csalimustrával ért véget.

 

Még sötét volt, amikor csütörtök reggel felébredtem. Izgatottan néztem a mai nap elé, mivel ma a külső archipelagót, a nyílt tengerhez közelebbi területet terveztük felfedezni. A helyiek információi szerint ezen a területen a szigetek közelében kell keresni a csukákat, így folyamatosan dobáltuk a part menti sávot. Hihetetlen élmény, ahogy szigetről szigetre evezve szebbnél szebb tájakon keresgéltük a halakat, mellesleg nem eredménytelenül. a legtöbb esetben a parttól 50méteren belül volt kapásunk, a hínármező felett vezetett gumikra. Napközben csatlakozott hozzánk Mariusz barátom is, a lengyelországi Jackson ProStaff. 

 

Csütörtök

 

Péntek reggelre rendesen beborult, az eső is eleredt. Még messzebb merészkedtünk a külső archipelagoba. Rengeteg ígéretes helyet találtunk. Sajnos az eső a kamerát sem kímélte, így nem sok tiszta képet sikerült készíteni.

 

Pénteki csukák

 

A szombati reggelen mindenki izgatottan várta a startot. Elérkezett az első versenynap! A péntekihez hasonló borongós napnak indult, de az esőből kevesebb jutott. Az előző napok tapasztalatai alapján déli irányba eveztem nagyjából 4 km-t az első horgászhelyig. Igyekeztem végigjárni a korábban jobb halakat adó területeket, valamint kinéztem még egy helyszínt a szervezők által biztosított térképen. Az elgondolás működött, szép csukákat sikerült fognom. Olyannyira, hogy az első nap után 238cm-el a második helyen álltam, 3cm-el maradva el az első helyezettől.

 

Szombati csukák

 

Vasárnap totálisan megváltozott az idő, kisütött a nap, megváltozott az addig gyakorlatilag konstans szélirány. Sajnos ennek az lett az eredménye, hogy az eddigi helyek gyakorlatilag kiürültek, szinte kapás nélkül dobáltam végig az addig jó halakat adó helyeket. Mint utóbb kiderült, a belső részt kellett volna választani, nem a külsőt. Onnan azért jöttek az infok a fogásokról napközben is. Alapvetően sok volt a kicsi, értem ez alatt a 65cm-nél kisebb csuxokat, amik nem számítottak bele az értékelésbe. Ezek között kellett megtalálni egy-egy méretesebb halat. A délutánt már a belső részen töltöttem, de sajnos az össz pontszámomat nem sikerült javítani. Négy csukát fogtam délután, de sajnos egyik sem haladta meg a 75cm-t, ez volt tegnap a legkisebb értékelt csukám. (75cm, 76cm, 86cm). Végülis az 5. helyen végeztem mindösszesen 4cm-el lemaradva a dobogóról. De ez gyakorlatilag nem számít...

 

Öt fantasztikus napot töltöttem el Svédorszég egyik leghíresebb csukás területén, fantasztikus környezetben, kajakos barátokkal Európa szinte minden szegletéből. Nehéz szívvel bontottunk sátrat vasárnap délután, mivel az eredményhirdetés után indulnunk kellett, hogy az utolsó kompot elérjük Trelleborgban. Hogy megyek-e 2018-ban? Egyértelműen IGEN! Ha Téged is érdekel, keress bátran! Részletek:

Facebook: https://www.facebook.com/events/1953864238169105/

 

7Hozzászólások