Kategóriák

Népszerű eladások

Leértékelések

The Fish Grip, az univerzális halkiemelő

The Fish Grip, az univerzális halkiemelő

Előbb vagy utóbb eljön az a pillanat, mikor a halat ki kell emelni az éltető eleméből, legalább arra az időre, amíg megszabadítjuk a horogtól. A horgászok egy része ezután készít pár fotót, majd elengedi a zsákmányt, had szerezzen másnak is örömöt a hal kifogása, fárasztása. Kiváltképp ez utóbbi sporthorgász szemléletű halvadászoknak fontos, hogy kíméletesen bánjanak a kifogott halakkal, és lehetőleg sérülés nélkül tudják elengedni őket.

A halak kiemelésének számos lehetősége, eszköze létezik, melyeket - nyugodjon meg az olvasó - nem kívánok felsorolni, inkább mutatok egy olyat, ami itthon még nem elterjedt, és ezidáig hazai forgalomban nem nagyon volt beszerezhető.

Ez pedig nem más, mint a The Fish Grip!

Amerikai kajakos horgászok fejlesztették, de ma már csónakos, illetve parti horgászok is előszeretettel használják. Állítólag az ötletgazda megunta, hogy a hagyományos fémből készült Lip Grip-jei eltűntek a víz alatt, miután beleejtette őket a vízbe, és kifejlesztette a vízen lebegő kivitelű The Fish Grip-et. Lehet, hogy igaz a történet, lehet hogy nem, de az biztos, egy az egyetlen olyan halkiemelő, amelyik úszik a vizen. És nem csak ettől különleges.

Az egyedi száj kiképzésének köszönhetően hihetetlenül stabilan tartja a halat. És még egy fontos érv a The Fish Grip mellett, hogy a hagyományos, hasonló halkiemelőkkel szemben a The Fish Grip több, mint 1,5cm szélesen tartja a halat, így kíméletesebb, mint bármelyik hasonló célra gyártott halkiemelő. Az egyedülállóan széles fej biztosítja, hogy a hal szája ne repedjen el, ne szakadjon ki, ne sérüljön a kiemeléskor.

A tervezésnél minden igényt igyekeztek kielégíteni, így különösen magas szilárdságú kompozit anyagot és rozsdamentes acélt használtak a gyártáshoz, hogy a legnagyobb halak kiemelése se okozzon problémát. Az egyedi dizájn egyedi működést is takar, ugyanis amint összecsukjuk, mint a fogót, a centerzár bekapcsol, és a The Fish Grip csukva marad, így nem kell megállás nélkül szortani a fogantyút. Ha ki akarjuk nyitni, a fogó nyitásához hasonlóan járjunk el, azaz egyszerűen nyissuk szét a karokat és halunk, már úszhat is kedvére.

Attól nem kell félnünk, hogy halkiemelőnk elsüllyed, attól viszont igen, hogy a halunk elúszik vele, ezért a The Fish Grip-et ellátták egy gumis csuklópánttal, hogy ne csak a halunk, hanem a halkiemelőnk is biztonságban legyen. A színe sem mindennapi. Ezt nem kell sokáig keresgélni, biztos hogy megakad rajta a szemünk. Az is fel fog tűnni hamar, hogy horgásztársunk, mivel annyira megtetszett neki, véletlenül a saját táskájába helyezte azt el hazainduláskor....

És hogy a The Fish Grip egydülálló mivoltát senki ne vonhassa kétségbe mégy egy speciális furatot is elhelyeztek a fogantyún, ahová a mérleget beakaszthatjuk, így nemcsak a hosszát, henem a súlyát is megmérhetjük kényelmesen. A mérleg által mutatott eredményből vonjunk le 250 grammot, ennyi a The Fish Grip súlya. Nem mellesleg nagy segítséget jelent a fotózásnál is, mivel nekünk kényelmet, biztonságos fogást, zsákmányunknak pedig kíméletes bánásmódot biztosít.

Íme egy rövid, angol nyelvű bemutató videó:

Amennyiben a The Fish Grip elnyerte a tetszésedet katt az alábbi képre a megrendeléshez!

6Hozzászólások