Kategóriák

Népszerű eladások

Leértékelések

Keszegezés Jackson kajakból a Balatonon

Keszegezés Jackson kajakból a Balatonon

Sokan gondolhatják, hogy kajakból csak ragadozó halra lehet, vagy érdemes horgászni. Ez alapvetően így is van, de szerencsénkre a Jackson kajakok ennél sokkal többre képesek. Különösen széleskörűen használható ilyen szempontból a kétszemélyes BigTuna. Kifejezetten jó szülő-gyerek kajak.

 

A keszegezés egy hálás horgászmódszer, ha gyerekünkkel meg szeretnénk szerettetni a horgászatot, vagy csak szeretnénk egy jót szórakozni sok kapással, akcióval. Mindezt sokkal jobb eredménnyel tehetjük, ha nem csak a parton van lehetőségünk keresni a keszegeket.

 

A kajakos keszegezéshez is szükséges a kajakot a lehető legstabilabban lehorgonyozni, hogy mindig az etetésen tudjunk horgászni. Ehhez a kajakhoz is két horgonyt kell használni. Én az első horgonyt a szokásos 1,5kg-osról egy 2,5kg-osra cseréltem, mivel így a nagyobb hullámzásban is stabilan egy helyben tudom tartani a kajakot. Erre utólag szükség is volt a sokszor fél méteres hullámok között. A horgonyzás technikája ugyanaz, mint csónakok esetében. Az első horgonyt leengedjük, majd hullámzással szemben fordulva tolatunk hátra, leengedjük a hátsó horgonyt, lekötjük, majd az első horgony kötelének feszítésével stabilizáljuk a kajakot. A BigTuna merev első fogantyúján átvezetve az első horgonykötelet a kajak tökéletesen irányban tartva állta a Balaton folyamatosan ostromló hullámait. A hátsó horgonykötelet a horgonytrolley segítségével állítottam be a megfelelő pozícióba.

 

A kajakos keszegezésnél szem előtt kell tartani a felszerelés mennyiségét, mivel a hely erősen korlátos. Így a következőket vittük magunkkal. Két 6 méters begumizott spiccbot (a beugró pontyok esetére), egy gyűrűs haltartószák, (mert a paprikáslisztben sült balatoni keszegnek nincs párja), egy merítő rövid nyéllel, egy vödör az etetőanyaggal, és a BlackPak ládám, melyet sohasem hagyok otthon. Ebbe belefér minden kiegészítő, és kiváló helye a kameraállványnak.

 

A feelinget erősíti, így alapvetően a nyári időszakban pecázunk így, hogy oldalra kifordulva lábunkat a Balatonba lógatva igyekszünk elviselni a nyári forróságot. Hozzáteszem, az UV sugárzás elleni védekezés kifejezetten ajánlott és nélkülözhetetlen! A hosszú ruházat nem azért kell, mert fázunk, hanem mert nem akarunk leégni. Szóval a kajak rögzítve, pozciót felvettük, mélységmérés megtörtént, jöhet az etetés.

 

Etetés

 

Majd el felejtettem. Az egyik leglényegesebb felszerelés a kéztörlő! Ne hagyja otthon, aki keszegezésre adja a fejét!

 

Az etetést egy asztallap méretű területre koncentráljuk, ezért is szükséges az azonos felszerelés. A víz legtöbbször folyik vagy nyugati, vagy keleti irányba, de előfordul az is, hogy egy horgászat alatt irányt vált. Ezt a sodrást a Szántód-Tihany közötti szoros közelében horgászók jól ismerik. A horgászat során a további gombócokat is mindig ugyanarra a területre dobjuk be, és az etetést a folyás irányától függően horgásszuk meg. Mindig botspicc alá etetünk, így lehetőségünk van teljesen körbehorgászni az etetést, és megtalálni a halakat az etetés körül. A vízmélység 3,5 méter körül van, ezért, és a sodrás miatt is lehetőleg agyaggal nehezítem az etetőanyagot, melybe rengeteg csemegekukorica kerül. Csalinak is kizárólag ezt használjuk, mivel elsősorban bodorkát, karikakeszeget szeretnénk fogni. A főzsinór 15-ös, az előke 12-14-es, a horog 12-10 méretű, 4 grammos úszóval szerelve.

 

A kajakos keszegezés egy kiváló kikapcsolódás, a horgászattal megfertőzött utódok örömére is.

 

Dupla fogás

Dupla fogás

 

Méretesebb darab, amit már meríteni kell.

Meríteni kell

 

A gyerek halat fog, büszke apa horgot szabadít. Örömteli pillanatok.

Horogszabadítás

 

Termetes bodorka.

Termetes bodorka

 

Gyönyörű karikakeszeg.

Karikakeszeg

7Hozzászólások